Árkádia Spirituális Kör
ezoterikus programok, tanfolyamok, javaslások (jóslások), előadások, ünnepek, testi-lelki harmóniát helyreállító kezelések, papi tevékenységek
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
A sámánizmus
A magyar nép hitvilága, vallási rendszere a kereszténység átvétele előtt a sámánizmus volt. Elemei a mai napig sem tűntek el: népmeséinkben, mondókákban, gyermekdalocskákban s a legkülönbfélébb hiedelmekben élnek tovább. Például: Az égig érő fa, vagy lajtorja, a táltosparipa, az állatok nyelvén értés, vagy az égben véghezvitt furfangos utazások képei mind azt az emlékvilágot idézik, ami honfoglaló őseink sámán, illetve táltoshitéből származik. Bármennyire is igyekezett a kereszténység kiszorítani a pogány magyar hitvilágot, egyes elemei fennmaradtak, sõt, elõfordult, hogy bizonyos részek keresztény változatban éltek-élnek tovább.
A “sámán” szó az evenki nyelvből származik, amelyet a szibériai tunguz nyelvcsalád egy halászattal és rénszarvastenyésztéssel foglalkozó csoportja beszél. Kezdetben az innen származó vallási vezetőt hívták így. A sámán szó jelentése: "az ember, aki tud".
A vallás lényege a szellemlények és az emberi közösség közötti kapcsolattartás rituális technikájának kimunkálása és mûködtetése; a vallási tevékenység központi alakja ennek a sajátos 'mesterségnek' a tudója, a sámán.
Csak rendkívüli ember lehet alkalmas arra, hogy sámán lehessen: erre a szerepre születni kell. Már a születéskor megmutatkoznak olyan jegyek (révülési hajlamot mutat) a gyermeken, amelyek alapján késõbb, felcseperedvén sámánná válhat. Gyakori az is, hogy a leendõ sámán testi adottságként is magán viseli a szentség jegyeit: több foga vagy éppen 'farkasfoga' / 'táltosfoga' van, kezén hat vagy hét ujja, erre emlékeztet a sámán felszerelésének egyik fontos darabja, a hatujjú sámánkesztyû is.
A magyar néphit szerint a sámán és a lova egyaránt tejen él. (Ez a felsőbb tudást, a beavatottságot jelképezi. A tej, mint az életben tartó anyatej, az "életvize", a halhatatlanság itala, szellemi táplálék, az égi világgal való kapcsolat záloga. Ezzel szemben a boszorkány, aki az ártó hatalmat jelképezi, elapasztja a tehén tejét.)
Amikor aztán serdülõvé cseperedik, a szellemek hívására “sámánbetegségbe” esik: egyre gyakrabban rohamok, ájulások lepik el. Egyszer csak elaludván (“elrejtezvén”) mély álomba merül, ezalatt a szellemek elõjönnek, megvizsgálják a testet, megállapítják, hogy megvannak-e a szükséges fölöscsontok. (Három napig fekszik élettelenül – akárcsak jó néhány hasonló népmesében.) A vadásztársadalmakban a csontok az élet lényegét jelentik.
A sámánavatás = újjászületés. A sámán avatását követően rendkívüli képességek birtokosa: vihart támaszt, földbe rejtett kincset talál meg. Fõ tevékenysége az 'istenekkel', az állatõsökkel, a holtak lelkeivel, az ártó és segítõ szellemekkel való érintkezés. Képességei közé tartozik az átváltozás: bikává, táltoslóvá, repülni is képes.
A sámánavatáskor megmászandó létra, fa a sámánfa. A magyar népmesék, mondák csudálatos fája, égígérő fája, tetejetlen fája és a sámánhitű népek világfája, azzal a sámánfával azonos, amely összeköti a sámán hitvilág világait, az alsó, a középső és a felső sámán-világot.
"Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, ombolyogni abból támad a szél. Olyan csudálatos nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ága között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc esztendeig nem vesz a szájába tejnél egyebet. Az meg tudni való, hogy tátus az ilyen. Mert ez csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá. Az emilyen ember csak hírét hallja, hogy van, de látni nem láthatja."
A magyar népmesék motívuma az égígérő fa, a tetejetlen fa, melynek törzsén egy házban él a hold anyja és a hold, feljebb ugyancsak egy házban a nap anyja és a nap lakik. A magyar népi diszítőművészetben (faragásokban, hímzésekben) is megtalálható a hatalmas fa, ágai között a holddal és a nappal.
A sámánizmus szerint a világegyetem hármas tagolású, középpontjában áll a 'világfa' amely elválasztja, de össze is köti a felsõ, a középsõ és az alsó világot.
A felsõ világ az égitestek, a jó szellemek birodalma, a fõisten vagy fõistenek otthona. A sámánnak képesnek kell lennie arra, hogy megmássza a világfa égbe emelkedõ törzsét ('az égig érõ fát'), hiszen csak így tud érintkezni az égiekkel.
A középsõ világban élnek az emberek, állataikkal és a közéjük ereszkedõ vagy kapaszkodó - segítõ vagy ártó - szellemekkel együtt.
Az alsó világ a gonosz szellemek és a holtak lelkeinek birodalma: a sámánnak alkalmanként a világfa gyökerein ide is le kell ereszkednie, hogy végezni tudja a maga dolgát.
Az eget és a földet a "rügyes égi", azaz a lombos fa kapcsolja össze, amely az "Élet anyó" lakásánál nő. Ez a fa nyírfa. Ágain balra a nap, jobbra a hold van. Felső ágain a születés női pártfogói, a kakukkok ülnek, amelyek szent madarak. (A kakukk a megtestesülés előtti és utáni állapotban lévő emberi lelket szimbolizálja, mert a lélek számára a test ugyanúgy "idegen fészek", mint a kakukk számára más madár fészke, melybe a tojásait csempészi.) "Élet anyó" igazgatja a szülést. Reggel, amikor a nap felkel és első sugarait a földre veti, akkor minden egyes napsugár hegyén emberi lelkeket küld a földre, akiknek aznap meg kell születnie. A sugár hozza a lelket a mi "középső" földünkre. A lélek oda hull, ahol a napsugár a földet megérinti. Ez az emberek igazi születése. Ezután következik az embereknek az anyától (asszonyanyától) való materiális születése. A Naphoz kapcsolódik a termékenység, a szülés, ami a világfa bal oldalán található. A testszimbolikában a nőiesség, az anyaság szimboluma ugyancsak a bal oldal.
Meséinkben: sokszor találkozhatunk azzal a motívummal, hogy a mesehõsnek a cél érdekében meg kell másznia egy hatalmas hegyet vagy fel kell kapaszkodnia egy óriási méretű fa tetejére, ahol megküzd az ott lakozó gonosz sárkánnyal vagy kígyóval. Így hozhatja le aztán onnan a csodás almát netán az élet vizét stb., s végül is elnyerheti a csodaszép királylány kezét. E mesemotívum fennmaradása a sámánhittel kapcsolatos: a sámánnak is – még mielõtt elnyerné mesterségét – egy tetejetlen fára, a világfára kell felmásznia, mely hitük szerint összeköti az alsó, a középsõ és a felsõ világot.
Sámánfa mérete: a mesékben akár egész országok is elférnek egy-egy levelén. Gyökerénél található az alvilág, mely a sámánhitű népeknél nem más, mint a hüllõk birodalma. Kígyók, békák lakhelye (innen ered a kígyót-békát kiabálunk valakire).
A világfa ágai között találjuk a Napot és a Holdat, az ember számára legfontosabb két égitestet. E két planéta gyakran jelenik meg a sámán ruháinak, felszereléseinek díszítésén is.
A sámánszertartás rituális rendje aprólékosan kidolgozott. A szellemeknek állat-, termény- vagy ételáldozatot mutatnak be, az esemény csúcspontja azonban a 'sámántánc' alkalma. Zene és közös éneklés közben a sámán transzba esik: lelke eltávozik a testébõl, hogy elinduljon a világfa törzsén az ég vagy az alvilág felé. Az eseményhez ima és ráolvasó formulák kántálása is hozzátartozik, máskor meg a sámán ajkán a szellemi világ lényei elegyednek párbeszédbe az emberi közösséggel. Nem ismeretlen az a mód sem, amikor a sámán jövendöl vagy visszatérve az égiektõl erõt ad át - kézrátétellel, leheléssel, 'égi tárgyak' segítségével - az embereknek.
A sámán a dobszó, a csörgő, az ének, a tánc közvetítésével kapcsolatba kerül szellemi segítőivel, ez egyben az eksztázis állapotának elérését is jelenti. A transzállapotot a régi magyar nyelv rejtezésnek, révületnek nevezi.
A rejtez, elrejtez szóval kapcsolatosan felidézhetjük Arany János Toldiját is: "Mondd meg ezt, jó Bence, az édes anyámnak,Gyászba borult mostan csillaga fiának:Egykorig nem látja, még nem is hall róla,Eltemetik hírét, mintha meghalt volna.De azért nem hal meg, csak olyaténképpen,Mint midőn az ember elrejtezik mélyen,És midőn fölébred bizonyos időre,Csodálatos dolgot hallani felőle."
A sámán lelke képes a testet elhagyni és utazást tenni a Világmindenség más szféráiba, különösen az égi, felsõ világba és a föld alatti régiókba. A révülés állapotában ura marad magának, szigorúan ellenõrzött körülmények között lép transzba. A révülési állapot eléréséhez a dob monoton, ütemes hangját, a csörgök, a tánc pergő ritmusát, sámánénekeket egyaránt segítségül hívtak.
A "lélekutazás" iránya nem véletlen. Az alsó világba történő utazások alkalmával - ahová pl. alagúton, földi lejáratokon, vízmosáson juthattak el - találkoztak állati segítőikkel. A későbbiekben ezek a szellemi segítők, szimbolikus erőforrásokként erővel,energiával "látták el" a sámánokat.A felső világban, - ahová a sámánok az égígérő fán, füstcsatornán, létrán, hegyen, szivárványon jutottak el - a sámánok szellemi mesterekkel, tanítókkal találkoztak, akik tanácsokkal, útmutatásokkal segítik őket. A "lélekutazásokat" vagy gyógyítás céljából tették vagy a halott lelkének túlvilágra kísérésének szándékából. A sámán a lélekutazások aktív résztvevője, de nem irányítója. Az utazások céljainak eléréséhez mindig a belső erőforrásaira támaszkodott, a szellemi szövetségeseinek a tudására, erejére hagyatkozott.
A sámánok “feladatköre” meglehetõsen szerteágazó. A sámán minden népnek a mindent jelenti. A sámán gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója, szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák, énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. Segítenek az embereken betegség idején, megjósolják, hogy a szellemek hogyan viselkednek majd, hiszen ez a sámánhitű népek életének egyik leginkább befolyásoló tényezõje.Gyakori feladata az orvoslás, mint 'halottlátó' pedig a szellemvilág üzeneteit tolmácsolja az emberek, az emberek kívánságát a szellemek felé.
A sámán szerepe a szertartási feladatok közötti idõben is jelentõs: õ az a bölcs tanácsadó, akihez kisebb-nagyobb dolgokban bárki, a vezér, a törzsfõ, de az egyszerû harcosok is fordulhatnak.
A sámán dobja sem csak az elrévüléshez szükséges: gyógyítani tud vele. Ennek a hagyománya maradt fenn egy népszerű kis gyermekdalocskánkban:
Gólya, gólya, gilice,
Mitõl véres a lábad?
Török gyerek elvágta,
Magyar gyerek gyógyítja,
Síppal, dobbal, nádihegedűvel.
Vagy ebben a kiszámolósban is a sámánok nyomaival találkozhatunk:
Adjon isten lassu esőt,Mossa össze mind a kettőt,
Szita, szita, péntek,
Szerelem csütörtök,
Dob szerda.
A szita és a dob együtt fordul elõ, ez valószínűleg ráolvasásból ered, ahol fordított sorrendben sorolják fel a hét napjait, a varázslás hatékonysága érdekében.
Dobolással még szerelmet is lehet varázsolni: “kötnek” és “oldanak” általa, de jövendõt is mondhat vele: a dob vagy a szita hátán gabonaszemekbõl (többnyire kukoricából) jósolnak, ha meg akarják tudni a jövendõt.
A sámándob:A sámánizmus legfontosabb hangszere a dob, esetleg a csörgő. A magyar népmesei táltosló azonos a sámándobbal.A sámánhit szerint a leendő sámán az égígérő fáról, a világfáról kapja sámáneszközeit, a sámándobot, amelynek segítségével a sámánmesterségetgyakorolni tudja.Minden sámánnak van sámándobja, gyakran fémfüggőkkel, csörgőkkel ellátott. A sámán megidézi vele a szellemeket, vagy ő megy el a szellemek birodalmába. Meséinkben: A leendő táltosló sovány gebe. Általában a gazdának kell a hátán cipelnie, eközben elpusztul, de újraéled. A rozoga állatot a hősnek meg kell mosdatni, esetleg tejjel kell etetni. Parazsat is kell adni a hitvány gebének, hogy táltoslóvá változzon. Egy - egy út előtt is meg kell etetnie a gazdának eleven szénnel a táltoslovát.A táltosló gazdájával a hátán elhagyja a földet és felemelkedik a levegőbe és oda megy, ahová a gazdája akarja. A sámánnak mielőtt a dobját használni kezdené, a dob "felélesztéséhez" fontos szertartást kell végeznie, melynek egy lehetséges módja a következő: A dob abroncsát a sámán meghintette áldozati sörrel. Az abroncs feléledt és a sámán szájával elmesélte a jelenlévőknek, hogy miként élt az erdőben, hogy lett fává. Az abroncs elbeszélése azzal fejeződött be, hogy jól fogja szolgálni a sámánt. Ezután a dob bőrére hintett az áldozati sörből, akkor feléledt a jávorszarvas, vagy rénszarvas, attól függően, hogy milyen bőrrel vonták be a dobot. A dob „meglelkesítésének” utolsó fázisa a dobnak a tulajdonosa általi avatása, ami mindenképpen szakrális alkalommal és környezetben történik, hiszen ez határozza meg a dobhoz és a doboláshoz való viszonyunkat. A dob testreszabásához tartozhat még a dob díszítése személyes szimbólumok felfestésével vagy akár mágikus jelentésű szalagok, függők ráhelyezésével. A sámándobokat használat előtt életre kell kelteni, vagyis a sámánkodás megkezdése előtt a dobnak a tűz fölé való tartása elengedhetetlen, ez szükséges ahhoz, hogy a bőr jól megfeszüljön rajta. Ez a táltosló parázzsal való etetése:
„Mikor a legkisebb legény feladata teljesítésére az égi világba indul, az istállóból bölcsen a legrozzantabb gebét választja lovául, hiszen tudja, hogyha azt parázzsal megeteti, abból égjáró táltos paripa kerekedik, ami a szélvész, vagy a gondolat sebességével repítheti...”
A hideg, nedves levegőn megereszkedett dobbőr csak akkor válik használhatóvá, ha parázzsal megetetik, vagyis a parázs fölött feszesre szárítják. Amennyiben dobunkat tűznél szárítjuk, ügyeljünk arra, hogy a bőr nehogy megégjen, fontos, hogy forgatva szárítsuk.
Ritkán, de előfordul, hogy a dob bőre túl feszes, a doboláshoz nem ad elég zengő, mély hangot. Ilyenkor a dobot nem „etetjük”, hanem „itatjuk”, vagyis vizes ronggyal, szivaccsal a külső felületet átnedvesítjük.
Ebből is látható, hogy a sámándob él; hol megfeszül, hol elernyed, a hangja széles skálán változik. Hosszú távon a dob ápolását időszakos vékony szarvasfaggyús átdörzsöléssel végezhetjük, más kezelést nem igényel.
A dob szerepét átveheti a csörgő is, ekkor a csörgő nyele a világfát szimbolizálja, a csörgőt képző üres dob pedig magát a Világegyetemet. A benne lévő kavicsok a szellemek és az ősök lelkei. Amikor rázzák a csörgőt, ezek a szellemek tevékenykedni kezdenek, és segítik a sámánt.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Árkádia Spirituális Kör - © 2008 - 2025 - arkadia-s-kor.hupont.hu